Ami nem hirtelen döntés volt
Nem egyik napról a másikra született meg bennem a gondolat, hogy könyvet írjak a vegyes házasságról. Sokkal inkább lassan, rétegről rétegre bontakozott ki bennem: tapasztalatokból, belső kérdésekből, csendes felismerésekből. Hosszú időn át csak figyeltem, éltem, alkalmazkodtam, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy ez a téma újra és újra visszatér. Ma már tisztán látom: nem véletlen, hogy ilyen erővel foglalkoztat.
Ez a könyv nem „csak” egy párkapcsolati történet lenne. Sokkal inkább egy belső út lenyomata.
Ahol nincs automata üzemmód
Egy vegyes házasság nem pusztán két kultúra találkozása, hanem egyfajta önismereti gyorsítópálya. Egy azonos kultúrájú kapcsolatban rengeteg minden magától értetődő. Nem kérdőjelezzük meg folyton, hogyan szokás reagálni, mit jelent egy gesztus, miért úgy érzünk, ahogy. Egy vegyes házasságban azonban nincs automata üzemmód. Minden helyzetben ott lüktet a kérdés: ez most rólam szól, vagy a kultúrámról? Valódi szükségletem szól belőlem, vagy egy tanult elvárás? Amit természetesnek hiszek, az valóban az?
Ez az állandó belső párbeszéd olyan mély önismereti munkára hív, amelyet kevés más élethelyzet hoz ennyire következetesen. És mégis azt látom, hogy erről nagyon keveset beszélünk őszintén.
A romantikus kép mögött
A vegyes házasságot gyakran romantikus köd lengi körül. Izgalmasnak, különlegesnek, egzotikusnak látjuk. Ritkábban beszélünk viszont arról, milyen magányos tud lenni ez az út, mennyi félreértés ismétlődik újra és újra, milyen könnyű észrevétlenül mély önfeladásba csúszni, és mennyi bűntudat társul ahhoz, ha valaki egyszer csak elfárad.
Nem panaszkönyvet szeretnék írni, hanem valóságkönyvet. Olyat, amelyben a szépség és a nehézség egyszerre van jelen, egymást nem kizárva, hanem kiegészítve.
Két világ között, láthatatlanul
Rengeteg vegyes pár él láthatatlanul. Két világ között, úgy, hogy az egyik kultúra szemében „túl sok”, a másikban „túl kevés”. Sokszor nincs hova igazán megérkezni, nincs olyan tér, ahol ez a köztes lét érthető és elfogadott lenne. Pedig ez az állapot önmagában is identitásformáló tapasztalat.
A könyv számomra egyfajta belső igazolás is. Annak kimondása, hogy nem vagy egyedül azzal, amit megélsz; nem vagy hibás azért, mert nehéz; és nem kell választanod önmagad és a kapcsolat között – de tanulnod kell.
Nőként egy vegyes házasságban
Nőként különösen fontosnak érzem, hogy erről beszéljünk. Vegyes házasságban gyakran erősebben jelenik meg az alkalmazkodás kényszere, a „jó feleség” szerepe, az érzelmi túlfelelősség. Sok nő úgy veszti el lassan a saját hangját, hogy közben azt hiszi, a szeretetért cserébe ez a harmónia ára.
Számomra ez a könyv arról is szólna, hogyan lehet nőként jelen maradni, hogyan lehet szeretni önfeladás nélkül, és hogyan lehet tisztelni egy másik kultúrát úgy, hogy közben ne tűnjünk el saját magunkból.
Ami mindezt összeköti
Ez a téma szorosan kapcsolódik mindahhoz, amivel évek óta foglalkozom: kapcsolati mintákkal, önismerettel, tudattalan lojalitásokkal, az alkalmazkodás és az önazonosság finom egyensúlyával. A vegyes házasság felnagyítva mutatja meg mindazt, amit egyébként is élünk: játszmákat, kötődési sérüléseket, hozott mintákat, generációs lenyomatokat.
Éppen ezért érzem azt, hogy ez a könyv nem különálló projekt, hanem szerves folytatása mindannak, amit eddig tanultam, megéltem és másoknak is továbbadtam.
Ami belülről kér helyet
Talán a legfontosabb ok mégis az, hogy ez a téma belső igazságot hordoz. Nem trend, nem marketing, nem egyszerűen „jó téma”. Hanem egy történet, ami belülről kér helyet. Egy tapasztalat, ami formál. Egy hang, amely újra és újra azt mondja: ezt érdemes kimondani.
Zárás helyett
Ez a könyv nem tanácsokat akar osztani, és nem megmondani, hogyan „kell” vegyes házasságban élni. Inkább teret szeretne adni a kérdéseknek, a kételyeknek, a szépségnek és a fájdalomnak is. Mert ahol két kultúra találkozik, ott nemcsak a kapcsolat születik újjá, hanem az ember is.
