Sokan hallják a környezetüktől: „Túl válogatós vagy”, „Ennyi elvárással senki nem lesz elég jó neked”, „Engedd már lejjebb a lécet!” De vajon tényleg a túl magas mérce az oka annak, hogy valaki nem talál párt? Vagy valami mélyebb, belső mintázat rejtőzik a háttérben?
A mérce, ami védelmez… de mitől?
Amikor valaki újra és újra azt tapasztalja, hogy „nincs senki, aki elég jó lenne”, érdemes megnézni: a magas elvárások vajon az egészséges önértékelésből fakadnak – vagy inkább egy védelmi mechanizmus részei?Sokan, akik tudattalanul félnek az érzelmi közelségtől, a sebezhetőségtől, vagy a kapcsolódás bizonytalanságától, a „túl magas mércék” mögé bújnak. Nem arról van szó, hogy nincs senki elég jó – hanem arról, hogy senki nem elég biztonságos.Így az illető újra és újra olyan partnereket választ ki (vagy utasít el), akik valamilyen módon elkerülik a mély kapcsolódást. Aztán jön a gondolat: „Nem találok senkit, aki megfelelne.”Pedig valójában lehet, hogy nem is az ideálkeresésről van szó, hanem arról, hogy valaki tudattalanul kerüli a valódi intimitást.
Mik ezek a „túl magas mércék”?
A túl magas mérce gyakran nem konkrét elvárásokban jelenik meg, hanem a belső forgatókönyvekben. Például:
- „Legyen nagyon vonzó, de ne túl magabiztos, mert az már arrogáns.” „Legyen sikeres, de mindig legyen ideje rám.” „Ne legyenek problémái, de értse meg az enyéimet.” „Legyen komoly párkapcsolatot akaró, de ne akarjon túl gyorsan haladni.”
Ezek a paradox elvárások sokszor olyan „kapcsolati fantáziákból” erednek, amelyek valójában a kapcsolat kikerülését szolgálják.
Kapcsolati elvárások vagy kapcsolati minták?
A párkeresés nem csupán logikus döntések sorozata, hanem mély, sokszor gyerekkorból hozott mintázatok újrajátszása. Ha valaki például biztonságos kötődésre vágyik, de a múltban megtapasztalta, hogy a közelség fájdalmas vagy bizonytalan, akkor könnyen előfordulhat, hogy a tudattalanja újra meg újra „nem megfelelő” jelöltek felé terel – vagy épp mindenkit kizár.Az elvárás ilyenkor nem a minőségről szól, hanem egy belső félelemről: „Mi lesz, ha megnyílok és megbántanak?”
Hogyan ismerd fel, ha a mérce valójában védekezés?
Néhány önreflexiós kérdés segíthet:
- El tudok-e fogadni valakit a maga tökéletlenségében, vagy rögtön leértékelem? Gyakran érzem úgy, hogy „már megint csak én vagyok, aki normális”? Könnyen adok esélyt, vagy egy apró „hibán” is túllépek? A kritériumaim segítenek a valódi kapcsolódásban, vagy akadályoznak benne?
Ha ezekre a kérdésekre őszintén válaszolunk, sok minden kiderülhet arról, valójában miért nincs még mellettünk társ.
Mit lehet tenni?
A jó hír: nem az elvárásokkal van a baj. Az igényesség egészséges, sőt szükséges. De fontos, hogy az elvárások ne a félelem nyelvén szülessenek, hanem a kapcsolódás vágyából.A legnagyobb ajándék, amit magadnak adhatsz, az önismeret: ha megérted, milyen tudattalan minták működtetik a döntéseidet a háttérben, elkezdhetsz valóban szabadon választani.Onnantól már nem is a mérce lesz a kérdés – hanem az, hogy képes vagy-e kapcsolódni valakihez, aki igazán önmagát adja.
Szeretnél mélyebben dolgozni a párkapcsolati mintáiddal? Az Ikigai & love programban pontosan ezekkel a rejtett elakadásokkal dolgozunk – hogy a magas mérce ne egy láthatatlan fal legyen, hanem valódi iránytű az egészséges, szeretetteljes párkapcsolathoz.
