Amikor a gyerekből „társ” lesz
Képzeld el, hogy egy kisgyermek lelki terheit évekig senki nem veszi észre. Pedig ő régóta nem gyerek már. Legalábbis nem úgy.
A parentifikáció kifejezés azt írja le, amikor egy gyermeknek a felnőtt szerepét kell magára vennie a családban – érzelmileg, fizikailag vagy pszichésen. Ez már önmagában is súlyos hatással lehet a személyiségfejlődésre, de van egy még fájdalmasabb, még rejtettebb formája: a szexuális parentifikáció.
Ez a jelenség nem azonos a szexuális abúzussal, bár gyakran vele együtt jár. Itt nem feltétlenül történik konkrét fizikai bántalmazás. Sokkal alattomosabb, sokkal kevésbé észrevehető – és éppen ezért sokszor senki nem beszél róla.
Mit jelent a szexuális parentifikáció?
Amikor egy gyermek – jellemzően az ellenkező nemű szülő oldalán – olyan szerepbe kényszerül, amely a szülő érzelmi vagy akár erotikus igényeit elégíti ki, az már nem egyszerű „anya kedvenc kisfia” vagy „apa pici lánya” dinamika. Ez egy súlyosan torzított pszeudo-párkapcsolat, amelyben a gyerek nem gyerekként van jelen, hanem egy társ szerepében.
A szülő flörtölhet, erotizálhatja a kapcsolatot, túlságosan részletesen megosztja saját párkapcsolati vagy szexuális életét, vagy akár fizikai közelséggel, ölelésekkel, megjegyzésekkel feszegeti a határokat – mindezt úgy, hogy formálisan nem követ el bántalmazást. De a gyerek így is elveszíti a gyerekkorát.
Hogyan ismerhető fel?
A szexuális parentifikáció nyomai sokszor csak felnőttkorban válnak nyilvánvalóvá:
- Folytonos szégyenérzet a testtel vagy a szexualitással kapcsolatban
- Bizalomhiány a párkapcsolatokban
- Az intimitástól való menekülés vagy kényszeres kapcsolódás
- Túlzott alkalmazkodás a partner igényeihez
- Önbüntető szexuális minták
- Bűntudat a saját vágyak megéléséért
Sokan ezekkel a tünetekkel keresnek terapeutát, és csak hosszú évek munkája után derül ki: gyerekkorukban nemcsak érzelmileg, de szexuálisan is parentifikálták őket.
Miért nem vesszük észre?
Mert a legtöbb esetben senki nem nevezte nevén a dolgokat. Sok szülő, aki szexuálisan parentifikálja a gyermekét, maga is traumatizált. Nem feltétlenül gonosz – inkább sérült. De ettől még a gyermek szempontjából a hatás ugyanúgy pusztító.
A társadalmi szinten tabusított szexualitás, az idealizált családkép és a generációs titkok szőnyege alá söpört múlt mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a szexuális parentifikáció láthatatlan marad.
Mi segíthet a gyógyulásban?
- A felismerés – A legelső lépés annak megértése, hogy mi történt, és hogy nem a túlérzékenység vagy a képzelődés volt.
- Terápiás munka – Kifejezetten traumaorientált vagy belső gyermekkel dolgozó terápiás megközelítés szükséges.
- Határhúzás tanulása – A határok újradefiniálása és az egészséges intimitás megtanulása gyakorlati lépéseket igényel.
- Érzelmi újraírás – Az érzések, amelyeket akkor nem volt szabad érezni, ma már megengedhetők: düh, szomorúság, undor, gyász.
A gyógyulás lehetséges
A szexuális parentifikáció nem bélyeg, amit viselni kell – hanem egy feldolgozható múlt. A felismerés nem a hibáztatásról szól, hanem az önmagunkhoz való visszatérésről. Az elveszett gyerekkor fájhat – de felnőttként lehetőségünk van megadni magunknak azt, amit akkor senki más nem tudott.
Ha úgy érzed, hogy ez a téma érint, ne maradj egyedül vele. A szavaid, a történeted számít. És ami még fontosabb: gyógyulni lehet.
