„Miért nem találom a társamat?”
„Miért bukik meg minden párkapcsolatom ugyanott?”
„Miért érzem magamat magányosnak még párkapcsolatban is?”
Ha ezek a kérdések ismerősek, nem vagy egyedül. És lehet, hogy a válasz nem abban rejlik, hogy rossz embereket választasz, vagy hogy „még nem jött el az igazi”. Lehet, hogy a boldog párkapcsolat már úton van feléd – de te még nem vagy ott, hogy befogadd.
A legtöbb kapcsolat nem azért hal meg, mert nem működhetett volna –
hanem mert még mi nem tudtunk működni benne.
A párkapcsolataink nemcsak társakat tükröznek, hanem a saját belső állapotunkat is. Azt, hogy mennyire tudjuk:
- Ki is vagyok én valójában?
- Mit hiszek a szeretetről?
- Mennyire bízom másokban – és magamban?
- Tudok-e határokat húzni, és mégis kapcsolódni?
És legfőképp: El tudom-e viselni, hogy valaki szeret?
Mert a legmélyebb traumáink nem ott kezdődnek, hogy bántottak – hanem ott, hogy nem tanultuk meg, hogyan kell szeretni és szeretve lenni.
A személyiségfejlődés fájdalmasan őszinte tükör
Amíg belül gyerek-én működik – az az én-rész, aki fél, hogy elhagyják, aki görcsösen kapaszkodik, vagy épp mindent elutasít, ami közelség –, addig a párkapcsolatban is gyerekek próbálnak felnőtt szerepeket játszani.
És tudod mi történik akkor? Játszmák, játszmák, játszmák.
Sebezhetetlenség-maszk, kontrollálás, menekülés, vádaskodás.
És a szeretet? Az valahol útközben elvész.
De ez nem a végzet. Hanem meghívás a fejlődésre.
A boldog párkapcsolat egyfajta „vizsga” –
amit akkor tudsz megugrani, ha önmagadban is letettél pár „tantárgyat”:
– Tudsz nemet mondani, de nem falat húzni.
– Tudsz kérni, anélkül, hogy követelnél.
– Tudsz adni, anélkül, hogy feláldoznád magadat.
– Tudod, hogy nem kell tökéletesnek lenni, hogy szerethető legyél.
És ezek nem jönnek automatikusan.
Nem tanítják meg az iskolában.
Nem adják a gyerekkorban, ha maguk a szüleid sem tanulták meg.
Ezért a személyiségfejlődés nem luxus, hanem alapfeltétel ahhoz, hogy egy párkapcsolat valóban boldog, stabil és kiteljesítő legyen.
„De mikor jön már a nagy szerelem?”
Akkor, amikor te is ott vagy önmagadban.
Akkor, amikor már nem várod a másik embertől a megváltást, hanem társas alkotásban tudtok együtt lenni.
Akkor, amikor már nem a hiányodból kapcsolódsz, hanem a teljességedből.
Ez nem azt jelenti, hogy tökéletesnek kell lenned.
Csak azt, hogy fejlődni mersz. És minden lépéssel közelebb jutsz önmagadhoz – és ahhoz a társadhoz, akivel valódi szeretetkapcsolatot építhetsz.
Fontos:
A személyiségfejlődés nem ellensége a szerelemnek.
Épp ellenkezőleg.
Ez nyitja meg az ajtót hozzá.
Ha te is úgy érzed, hogy már nem játszmát, hanem valódi kapcsolódást keresel, és készen állsz saját magadban rendet rakni, akkor lehet, hogy épp itt az idő elindulni az önismeret útján.
Oszd meg ezt a cikket azokkal, akik mindig „rossz embereket választanak”.
Írd meg kommentben: Te hol tartasz a személyiségfejlődésedben?
Mert lehet, hogy épp ez a mondat ébreszt rá valakit arra: nem a szerelemmel van a baj, hanem a régi programokkal.
